Szálláshelyek - Gyula

Szállás Gyula környékén

Nevezetességek Gyula környékén

Szent Miklós Katedrális - Gyula

3 km távolságra Gyula belvárosától.

A Szent Miklós Templom Gyula városának klasszicista, késő barokk stílusú műemléke, amelynek megépítése a Nicoresti család nevéhez fűződik. A román ortodox templom katedrális, mára püspöki székhely. Ikonosztáza képzőművészeti remekmű, négy sorban elhelyezett szentképekből áll, amelyeket Arsa Teodorovici készített, és fából faragott, arannyal bevont rózsamotívum díszíti őket. A katedrális délután 4-5, este 8-f10 között minden nap látogatható, hétfőtől szombatig reggel 8-f9 között is, illetve vasárnap délelőttönként 10 órától istentiszteletet tartanak, kolostori rendtartás szerint.

Szálláshelyek a látnivaló közelében

Hunguest Hotel Erkel A Hunguest Hotel Erkel a Várkertben, ősfákkal övezett környezetben, a csónakázótó és a vár szomszédságában, barátságos légkörben, két megújult szárnnyal várja vendégeit, közvetlen átjárás biztosítva a ötcsillagos minősítésű Várfürdőbe.
1.7 km távolságra Gyula belvárosától, 1.7 km távolságra a látnivalótól (Szent Miklós Katedrális - Gyula).


Kétágyas szobák éjszakánként 24001 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Hunguest Hotel Erkel
Város: Gyula
Varfurdo Pension

Varfurdo Pension
1.6 km távolságra Gyula belvárosától, 2 km távolságra a látnivalótól (Szent Miklós Katedrális - Gyula).


Kétágyas szobák éjszakánként 11999 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Varfurdo Pension

Hoforras Hotel & Resort A híres gyulai Várfürdő szomszédságában, négyhektáros parkkal várja vendégeit a Hőforrás Hotel és Üdülőpark. A pihenni és gyógyulni vágyók egyaránt válogathatnak a pazar lehetőségekből nem csak a szobakínálatot illetően, hanem a szállás wellness részlegében is. A különböző masszázsok és a jakuzzi hozzájárul a felfrissüléshez, a fiziko-és hidroterápiás kezelések a test és a lélek gyógyulását is elősegíti.
2.2 km távolságra Gyula belvárosától, 2 km távolságra a látnivalótól (Szent Miklós Katedrális - Gyula).


Kétágyas szobák éjszakánként 15199 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Hoforras Hotel & Resort
Város: Gyula
Fodor Hotel

Fodor Hotel Gyulán, a Várfürdőtől pár perces sétára található a Fodor Hotel Halászcsárda. A gyógyfürdő számos megbetegedésnek lehet hatékony orvossága, főleg mozgásszervi és reumás panaszok enyhítésére javallott. A hotel vendégei számos szolgáltatás közül válogatnak, ha nem a termálvízre voksolnak: szolárium, szauna, masszázs és kondicionáló terem várja az ide látogatókat.
1 km távolságra Gyula belvárosától, 2.2 km távolságra a látnivalótól (Szent Miklós Katedrális - Gyula).


Kétágyas szobák éjszakánként 24001 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Fodor Hotel
Város: Gyula
Pension Gyula

Pension Gyula Budapesttől 220 kilométerre, Gyula városában található a Gyula Panzió, mely hazánk kedvelt üdülő és turisztikai központja egyaránt. Maga az épület történelmi jelentőségű, így teljesen beleillik a városképbe. A Várfürdőtől néhányszáz méterre található.
0.8 km távolságra Gyula belvárosától, 2.2 km távolságra a látnivalótól (Szent Miklós Katedrális - Gyula).


Kétágyas szobák éjszakánként 11999 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Pension Gyula
Város: Gyula
Corvin Hotel

Corvin Hotel A Corvin Hotel, Gyula történeti belvárosának szállodája a méltán híres termál- és gyógyfürdőtől, melyet a vendégek a város legszebb részén átvezető kényelmes sétával érhetnek el, alig 10 percre helyezkedik el.
0.5 km távolságra Gyula belvárosától, 2.5 km távolságra a látnivalótól (Szent Miklós Katedrális - Gyula).



További részletek a szállodáról: Corvin Hotel
Város: Békéscsaba
Arcanum Hotel

Arcanum Hotel A 2014 szeptemberében nyílt Arcanum Hotel a rohanó és zsúfolt világtól elzártan, több hektáros park nyugalmával várja Önt Békéscsaba külvárosában. Az Arcanum Hotel Békéscsaba legújabb, luxus kivitelű szállodája, mely 22 elegánsan kialakított szobával és két lakosztállyal, wellness- és fitnesz szolgáltatásokkal várja vendégeit.
3.3 km távolságra Békéscsaba belvárosától, 20.4 km távolságra a látnivalótól (Szent Miklós Katedrális - Gyula).


Kétágyas szobák éjszakánként 27900 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Arcanum Hotel

Hotel Gara Gyogy- es Wellness Szalloda Füzesgyarmaton várja vendégeit a Hotel Gara Gyógy-és Wellness Szálloda. Standard szobákat és lakosztályokat kínál, melyek zuhanyzós fürdőszobával felszereltek. Tv és ingyenes Wi-Fi áll rendelkezésre. A belső udvarban szintes szálloda kétágyas szobákat és lakosztályokat kínál. Belső udvarában kialakított úszó-, gyermek-, és gyógyvizes medencék járulnak hozzá a teljes kikapcsolódáshoz. A Kastélypark Fürdő a hotel mellett helyezkedik el, ahol a gyógyvíz számos egészségügyi panaszt enyhít. A környéken horgászni, vadászni és kerékpározni is lehet.
1.4 km távolságra Füzesgyarmat belvárosától, 38.3 km távolságra a látnivalótól (Szent Miklós Katedrális - Gyula).


Kétágyas szobák éjszakánként 20901 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Hotel Gara Gyogy- es Wellness Szalloda

Szálloda keresése Gyula városában

Város:  
Érkezés:  
Távozás:  
Szobák:  
egyágyas:   kétágyas:   háromágyas: 
Személyek száma: